A karácsony közeledtének egyik biztos jele, ha a posta tonnaszám kezdi szállítani a külföldi rokonoknak a szaloncukrot. Ezt a karácsonyi édességet ugyanis nekünk, magyaroknak köszönheti a nagyvilág, és az igazi szaloncukrokat talán mindig is hazánkban fogják készíteni.

"Szezonális termék például a cukorszalonna, amit karácsony előtt kezdenek vásárolni az emberek" - jutnak eszembe ilyentájt mindig olasz származású közgazdaságtan-tanárnőm szavai. Szalonnás ízesítésű talán még nincs, de a mai szaloncukor-választékot látva nem várat sokáig magára...

Története nem is olyan régre nyúlik vissza. A 19. században kezdtek itt-ott szaloncukrot készíteni, igazán divatossá pedig a századfordulón vált - mint ahogy a karácsonyfa se sokkal régebb óta van minden háztartásban. Eleinte gyümölcsöket, aszalt különlegességeket, mézesbábokat, papírból kivágott ékességeket, süteményeket aggattak a karácsonyfára, majd színes papírba csomagolt édességet, a mai szaloncukor elődjét.

A 20. század elejére az ipari termelés is beindult, erre kifejlesztett gépekkel csomagolták és rojtozták a többféle ízben kapható csokik sztaniolpapírját. A híres fővárosi cukrászdák nem engedhették meg maguknak, hogy ne legyen egy saját titkos szaloncukor-receptjük, nem beszélve a rengeteg családi receptről. Így a "hőskorban" is legalább annyiféle szaloncukrot lehetett kapni, mint manapság.

A világháborúk idején visszaszorult a gyári szaloncukor-termelés, inkább minden család magának készített kis díszeket, ha éppen volt miből. Az ötvenes évektől kezdve újra nagy tömegben jelent meg a szaloncukor, ám - mint annyi minden más - uniformizálva. Rózsaszín, halványsárga belű konzum, később zselés - ezekre a gyerekkori ízekre valahol mindenki emlékszik még. A kapitalizmussal aztán a szaloncukor-választékot is utolérték a fogyasztói társadalom igényei, mákostól kezdve répásig mindenféle kapható már. Talán a szalonnás is csak idő kérdése...