A díszekkel és gyertyákkal ékesített fenyőfa, amely ma a szenteste jelképe, nem létezett mindig.
Az első híradás arról a szokásról, hogy fenyőfákat díszítenek fel karácsonykor, az 1606-os esztendőből származik. Akkor Írta le egy strassbourgi polgár, hogy szülővárosában az emberek papírrózsával, cukorkával, almával, pogácsával és halpénzzel ékes fenyőfát állítanak a szobájukba.
Egy évszázaddal később az lett a szokás Németországban, hogy minden családtagnak saját kis fenyőfát ajándékoztak, mégpedig nagyság szerint: az apa, a család feje kapta a legmagasabbat, a legkisebb gyerek pedig a legeslegkisebbet. Mikor belépett a család a gyertyafényes szobába, rögtön felismerte mindenki, melyik az ő fája, melyek az ő ajándékai. De már karácsony másnapján lefosztották és kivitték a házból ezeket a kis karácsonyfákat.
A XIX. században kezdtek gyertyával és díszekkel megrakott, igazi nagy fenyőfákat állítani a lakószobákba, ahogy ez ma is szokás.
Ágaik közé aranyos és ezüstös diót, színes szaloncukrot, almát, süteményt és más finomságokat akasztunk. Az ünnepi napokban és a rá következőkben a ház gyerekei ezeket
leszüretelhetik. A fákat újévig vagy vízkeresztig (január 6.) tartják meg.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
2008.11.01. Időhiány miatt az oldal frissítése szünetel.
"Mert csakugyan, sokan vannak a világon, akiknek a karácsony valóban néhány napi örömet és boldogságot hoz. Sok család, amelynek tagjait messze elsodorta egymástól és szanaszét szórta a nagyvilágban a létért való szakadatlan küzdelem, most újra összekerül és újra összeforr abban a kölcsönös szeretetben és jóakaratban, amelyből a tiszta és zavartalan örömnek olyan bő forrása fakad, s amely olyan összeférhetetlen a világ sokféle bajával és gondjával, hogy a legműveltebb nemzetek vallási meggyőződése és a legvadabb népek durva hagyományai egyaránt a túlvilági élet legfőbb boldogságai közé számítják, az üdvözült lelkek osztályrészének tekintik. Hány régi emléket, hány szunnyadó érzést ébreszt föl bennünk karácsony ünnepe!"/Dickens/
