A kereszténység korai éveiben a hívők közössége január 6-án ünnepelte az év legszebb napját, az Üdvözítő keresztelőjét. Sokakban azonban élt még a régi pogány hit. December 25-én ezt különösen tapasztalhatták azok, akik Jézus tanításait terjesztették a Római Birodalomban. Ez volt az a nap, amelyen egykor az egyiptomiak, a szírek, a perzsák, a görögök, a rómaiak ünnepelték fény- és napistenük születését. E napon mindenütt áldozati ünnepeket tartottak, mert az emberek nem tudták olyan gyorsan elfeledni ősi szokásaikat, még akkor sem, amikor már a keresztény hithez csatlakoztak.

Jézus Krisztus születésének senki sem ismerte pontosan. De tudták, hogy az Üdvözítő a “ világ világosságának” is mondta magát. Miért ne ünnepeljék hát a fény napján a születésnapját? Miért ne avassák december 25-e pogány ünnepét keresztény ünneppé?

Így történt, hogy a Krisztus utáni IV. századtól már december 24-én kezdték ünnepelni a karácsony előestéjét, a szentestét, és az év legsötétebb, legnehezebb időszakát az élet kezdetének és a szeretetnek a sugárzó ünnepévé emelték.

Babona azonban maradt fenn ezzel a nappal kapcsolatosan. Ma is akadnak, akik azt hiszik, hogy a jámbor szemek előtt a szentestén feltárul egy olyan világ, amelyben megnyílik a hegyek drágakőpompája, előragyognak az elsüllyedt városok és a várak falai, a tengerekből pedig felhangzik az elsüllyedt harangok zengése. A bűntelenek megértik ezen az éjszakán az álltatok beszédét, és kimenthetik a szegény bűnös lelket a tisztítótűzből.