Ha nagyra becsült olvasóim között akad valaki, aki véletlenül már megvágta magát üveggel, az tudja, milyen fájdalmas ez, és általában milyen kutya dolog, hiszen nehezen gyógyul. Marika is csaknem egy héten át őrizte az ágyat, de ahogy meggyógyult, éppolyan vidáman hancúrozott a szobában, mint máskor.

Az üvegszekrényben minden ragyogott: a fák, virágok, házak és a bábuk, mindenekelőtt a kedves Diótörő. Ép fogakkal mosolygott rá a polcról.

S ahogy szívbéli örömmel nézegette kedvencét, egyszerre eszébe jutott mindaz, amit Drosselmeier keresztpapa mesélt: Diótörő, Egérfül asszony és fia viszálya, története. Most döbbent rá, hogy Diótörő nem más, mint az ifjú nürnbergi Drosselmeier, a keresztpapa kedves, megboszorkányozott unokaöccse. Mert abban, hogy Drosselmeier főtanácsos volt az órakészítő mester Pirlipát atyjának udvarában, Marika már az elbeszélés alatt sem kételkedett egy pillanatig sem.

"De hát miért nem segített rajtad a nagybácsid?" - töprengett Marika, és egyre világosabbá vált, hogy az éjszakai csatában Diótörő birodalma és koronája forgott kockán. Az udvari csillagász jóslata is beteljesedett, hiszen a többi baba mind az ifjú Drosselmeier alattvalójaként viselkedett, tehát babaország királya lett ő.

Míg az okos Marika ezt fontolgatta, elhitte, hogy Diótörő és alattvalói valóban élnek és mozognak. Mindez mégsem így volt: minden merev és mozdulatlan maradt a szekrényben.

- Ha ön nem képes - szólt hangosan Diótörőhöz - legalább egy szót szólni hozzám, mégis tudom: ért engem, ismeri szíves hajlandóságomat. Szükség esetén számíthat rám!

Diótörő néma és nyugodt maradt, de Marikának úgy tetszett, mintha halkan sóhajtott volna, s az üvegtáblák alig hallhatóan megcsendülnének.

Alkonyodott. Édesapa lépett be Drosselmeier keresztpapával. Lujza csakhamar elrendezte a teásasztalt, s a család vidám csevegésbe merült.

Marika csöndben odahozta kis karosszékét, és Drosselmeier lábához telepedett. Mikor csönd állt be, nagy szemével a főtanácsosra nézett, és így szólt:

- Tudom, hogy az én Diótörőm az unokaöcséd. Az ifjú nürnbergi Drosselmeier. Beteljesedett, amit útitársad, a csillagász jövendölt: herceg, vagyis inkább király lett. Miért nem segítesz neki, hiszen tudod, hogy Egérfül asszony fiával, a csúnya Egérkirállyal háborúban áll?

- Hol szed össze ez a lány ennyi tücsköt-bogarat? - mondta az apa.

- Élénk a képzelete - felelte anya. - Tulajdonképpen minden csak álom. Seblázában látta.

De Drosselmeier úr különösen mosolygott, és ölébe vette Marikát.

- Neked több adatott, mint nekem és mindnyájunknak. Született hercegnő vagy, mint Pirlipát. Ragyogó, szép birodalmad van. De ha a szegény, nyomorék Diótörőt pártfogásodba akarod venni, szenvedned kell még, mert Egérkirály minden úton-módon üldözi. Én nem, csupán te mentheted meg őt. Légy ezért hű és állhatatos.

Sem Marika, sem más nem tudta, mit jelentenek a bácsika szavai. Az egészségügyi tanácsos olyan különösnek találta őket, hogy megtapogatta a főtanácsos ütőerét, és így szólt:

- Kedves barátom, írok önnek valami orvosságot. De a tanácsosné elgondolkozva ingatta fejét, és halkan mondta:

- Sejtem, hogy a főtanácsos úr mit gondol, csak nem tudom világos szavakkal kifejezni.