Befejezés
2004.10.16. 22:02
*¤*
Prr-puff!
Marika mérhetetlen magasságból zuhant alá. Ez volt aztán a zuhanás! Kinyitotta a szemét. Ágyacskájában feküdt, fényes nappal volt, anyuka állott előtte, s így szólt:
- Hogy lehet ilyen sokáig aludni? A reggeli már régen kész!
Gondolhatjátok, kedves egybegyűltek, hogy a szerecsenek, az apródok vagy talán maguk a hercegnők vitték haza és fektették ágyba Marikát, amikor az a sok csodás látványtól egészen elkábult, s a Marcipán-kastély termében elaludt.
- Ó, anyukám, édes anyukám! De sokfelé vitt az ifjú Drosselmeier úr! Mi minden szépet láttam éjszaka!
És mindent elmondott, csaknem olyan pontosan, mint az imént én.
Mikor a kislány befejezte, anyus csodálkozva nézett rá, és így szólt:
- Hosszú és szép álmod volt, Marikám, de a legjobb lenne, ha az egészet kivernéd a kicsi fejecskédből.
Marika makacskodott: Nem álmodott, valósággal látott mindent, de anyuka odavezette az üvegszekrényhez, kivette Diótörőt, aki, mint rendesen, a harmadik polcon állt.
- Hogyan gondolhatod, hogy ez a nürnbergi fababa él és mozog?
- De kedves anyukám - vágott közbe Marika -, én tudom, hogy Diótörő az ifjú nürnbergi Drosselmeier, Drosselmeier keresztpapa unokaöccse.
Erre anyu és apu harsányan felkacagtak.
- Ó - folytatta Marika, már-már elpityeredve -, te kineveted az én Diótörőmet, apus? Pedig olyan szépen beszélt rólad, amikor a Marcipán-palotába értünk. A hercegnő testvéreinek azt mondta: te tiszteletre méltó egészségügyi főtanácsos vagy!
Most már Lujza és Frici is nevetett.
Marika a másik szobába futott, elővette kis ládikájából Egérkirály hét kicsi koronáját.
- Látod, anyukám, itt van Egérkirály hét koronája. Az ifjú Drosselmeier úr múlt éjjel adta a győzelem jeléül.
A tanácsosné csodálkozva nézegette az ismeretlen és tiszta fényű fémkoronákat. Kidolgozásuk olyan finom volt, hogy emberi kéz képtelen lett volna így megmunkálni. A főtanácsos sem győzte eleget bámulni, komolyan faggatta hát Marikát, hogy honnan szerezte a kis koronákat. Marika nem felelhetett mást, amit az előbb, de amikor apa azt mondta: hazudós, keserves sírásra fakadt:
- Ó, én szegény kislány! Mit mondjak, mit mondjak?!
Ebben a percben ajtó nyílt. Keresztpapa lépett be.
- Mi az! Mi az?! - kiáltotta. - Az én kis keresztlányom sír és jajgat?!
A főtanácsos közölte, mi történt, és megmutatta a kis koronákat. De Drosselmeier úr alig nézett rájuk, fölnevetett, és így szólt:
- Ezeket a kis koronákat valamikor az óraláncomon hordtam! Nem emlékeztek? A második születésnapján adtam Marikának.
Sem a főtanácsos, sem a felesége nem emlékezett erre, de Marika észrevette: a szülők arca ismét földerül, így Drosselmeier keresztpapa nyakába csimpaszkodott.
- Te mindent tudsz, mondd el magad, hogy Diótörő az unokaöcséd, és ő adta nekem...
A bírósági főtanácsos azonban mogorva arccal mormogta:
- Ostobaság!
Erre apa maga elé állította Marikát, és azt mondta komolyan:
- Hallgass ide... Hagyd abba végre a tréfát és képzelődést. Ha még egyszer azt hallom, hogy ez a csúf Diótörő a tanácsos úr unokaöccse, a babáidat kihajítom az ablakon ezzel a Diótörővel együtt!
Ezek után természetesen hallgatni kellett arról, ami Marika képzeletében élt. Mindarról, amit látott és amit nem lehetett egykönnyen elfelejteni. Még Stahlbaum Frici pajtásotok is hátat fordított kis húgának, ha arról a csodaországról mesélt, ahol oly boldog volt, s mi több, állítólag azt is mormolta ilyenkor a foga közt:
- Buta liba!
Ismerve azonban derekasságát, ezt nem tudom elhinni, annyi viszont bizonyos: mivel nem hitt Marika meséiben, nyilvános díszszemlén az elkobzott csákórózsák helyett sokkal szebb és nagyobb lúdtollcsokrétát tűzött föl huszáraira.
Marika tehát nem beszélhetett többé a kalandjairól, de a csodálatos tündérvilág képei mégis ott imbolyogtak körülötte, s ha erősen gondolt rá, mindent újra látott és élt, így a régi játszadozás helyett inkább magába merült. Csendesen és mozdulatlanul üldögélt, s azt sem bánta, hogy mindenki "álmodozónak" mondja.
Egyszer, amikor Drosselmeier úr éppen az egyik órát javította az egészségügyi főtanácsos házában, Marika az üvegszekrénynél ült, álmába merült, s önkéntelenül hangosan így szólította meg Diótörőt:
- Ó, kedves Drosselmeier úr, ha ön valósággal élne, én nem tennék úgy, mint Pirlipát hercegnő. Nem vetném meg, amiért miattam megcsúnyult!...
A főtanácsos ekkor fölkiáltott:
- Ugyan, na! Ezt az ostobaságot!
Ugyanebben a pillanatban zuhanás és puffanás hallatszott - és Marika lebukott a székről.
Amikor magához tért, anyja foglalatoskodott körülötte.
- Hogy eshettél le a székről? - kérdezte. - Nagylány létedre?! A főtanácsos úr unokaöccse megérkezett Nürnbergből, légy hozzá udvarias és kedves!
Marika föltekintett. Keresztpapa ismét föltette parókáját, fölhúzta sárga kabátját, és elégedetten mosolygott. Egy alacsony, de igen jó alakú ifjú embert vezetett kézen fogva. Arca olyan volt, mint a tej és vér, pompás aranysujtásos vörös kabátot, fehér selyemharisnyát és cipőt hordott. Ingfodrára virágcsokrot tűzött, haját díszesen bodorította, és hátul egészen csinos varkocsa lógott. Oldalán úgy villogott a kis kard, mintha csupa drágakőből lenne, míg kezében selyemkalapkát tartott.
Az ifjú pompás játékokat hozott Marikának: marcipánt és pont olyan babákat, amilyeneket az Egérkirály rágott szét réges-régen; Fricinek meg gyönyörű kardot adott.
Az asztalnál az egész társaságnak diót tört az udvarias ifjú: jobb kezével szájába dugta, baljával megrántotta varkocsát, és - krak - a dió feltört!
Marika elpirult, amikor a csinos ifjú asztalbontás után fölkérte: menjen vele az üvegszekrény elé. A nappali szobában, alighogy magukra maradtak, az ifjú Drosselmeier így szólt:
- Ó, legeslegdrágább Stahlbaum kisasszony, amint kegyeskedett kimondani, hogy nem vetne meg, mint a gonosz Pirlipát hercegnő, megszűntem hitvány Diótörő lenni és visszanyertem előbbi külsőmet. Ossza meg velem országomat és trónomat, uralkodjunk együtt a Marcipán-palotában, mert ott vagyok király!
Marika halkan felelte:
- Kedves Drosselmeier úr! Ön igen nyájas és derék ifjú, elfogadom vőlegényemül!
Így lett Marika Drosselmeier úr menyasszonya. Esztendőre - mondják -, ezüstlovas aranykocsin vitte el a vőlegény. A menyegzőn huszonkétezer, ragyogó gyöngyökkel és gyémántokkal ékes baba táncolt. Marika a mai napig királynője annak az országnak, ahol csillogó Karácsonyfa-erdőket, áttetsző Marcipán-palotákat, egyszóval a legpompásabb és legcsodálatosabb dolgokat láthatja, akinek a látásra szeme van.
Ez volt Diótörő és Egérkirály meséje.
|